Nobel: az év felnőtt leonbergi kan kutyája!

Tegnap tartotta a Leonbergi Ebtenyésztők Országos Egyesülete (LEOE) szokásos éves Közgyűlését. A hagyományoknak megfelelően ezen - ünnepélyes keretek között - kiosztásra kerültek a (múlt év kiállítási eredményei alapján) meghirdetett címek: Nobel (Wotan vom Dreiburgenland) megkapta "Az év leonbergi kanja" címet, kupát és oklevelet. Külön köszönet a cím elérésében nagy szerepet játszó elmúlt évi felvezetőinek, főleg Viktor Róbertnak, Sasi Kírának és Váczi Dorkának! Veterán emléklapot kapott a közelmúltban kritikus állapotban lévő, de szerencsére felépült Zafír kutyánk (Skjaergaardens Casino Boomtown), ő nyáron ünnepli 10. születésnapját.

Némiképp árnyalja az örömünket, hogy Nobel sikerét - a tendencia alapján - egyre könnyebb lesz elérni, ugyanis az elmúlt évben a Magyarországon megszületett leonbergi kiskutyák száma drámai csökkenést mutat: míg 2015. évben 16, addig 2016-ban mindössze 6 alom megszületését mutatja a LEOE statisztikája. Ennek okai feltárásra várnak.