Kennelünk

Kennelünk története:

2005. augusztus közepén feleségemmel és fél éves kislányommal kertes házba költöztünk.
A költözés előtt eldöntöttük, a házat egy szép, nagy kutya fogja ékesíteni. Leonbergi.

Internet, telefon, és két nappal a költözés után irány Kecskemét, kiskutyáért.

Megérkezett a három hónapos Cassy kutyánk, törzskönyvi nevén: CSALÁNOSI-LEÓ CONNY.

Kedves, ragaszkodó családi kutya. Nem is vártunk tőle többet. Aztán mégis, elvittük egy kiállításra. Majd egyre többre. Soha nem kapott rosszabbat kitűnőnél, többször nyert: HPJ-t, CAC-ot, Ukrajnában CACIB-ot.

Magával ragadott a kiállítások hangulata.



Elhatároztuk, társat keresünk Cassy-nek. Türelmesen nézegettük a honlapokat, gyűjtöttük az információkat. Több tenyésztővel álltunk levelezésben, míg végül Németország meghatározó tenyésztőinél, a Dreiburgenland tenyészet tulajdonosainál sikerült várólistára kerülnünk. Hosszú hónapok teltek el a tervezett fedeztetésig, majd megszülettek a várva-várt kiskutyák.

Új családtagunk, a nyolc hetes Dante, hivatalos nevén: DANTE VOM DREIBURGENLAND 2007. márciusában érkezett hozzánk.

Dante első pillanattól lenyűgözött bennünket. Hamar tanult, kedves és barátságos volt mindenkivel, nyugalom áradt belőle.
Természetesen már kölyökként megismerte a kiállítások világát. Sorra kapta a "Nagyon ígéretes" címeket, bébiként és kölyökként egyaránt.

Dante alig cseperedett, amikor már újabb kiskutya vásárlásán gondolkodott a család. És ismét internet, levelezések, telefonok.

Amióta a leonbergi képeket nézegettem az interneten, a norvégiai Skjærgaarden kennel kutyái kiemelkedően foglalkoztattak. Azonban az a hír járta, hogy nagyon-nagyon szigorú rostán kell átmenni annak, aki tőlük kiskutyát kaphat. Ráadásul Magyarországra korábban senkinek sem adtak el kutyust.

Telefon a vásárlási szándékról, bemutatkozó e-mail, majd csönd, napokig.

Újabb e-mail váltások sorozata következett, fotók családunkról, kutyáinkról, míg végül - a magyar barátaiktól kapott információ alapján - megszületett a tenyésztő döntése, szeptember végén mehetünk Norvégiába a kiskutyáért! Csak személyesen, és csak gépkocsival. Persze, hogy vállaltam...

És eljött a nagy utazás, irány Norvégia!

A Skjærgaarden kennel életre szóló emlék maradt bennem. Példaértékű, kutyaparadicsom. Csodálatos kutyák, csodálatos emberek!

Öt napos autóút után - immár két hete - három leonberger boldog tulajdonosainak vallhatjuk magunkat.



Az új családtagot Zafír-nak neveztük el. Törzskönyvi neve: SKJÆRGAARDENS CASINO BOOMTOWN. Vidám, eleven kölyökkutya, hamar a szívünkbe lopta magát.

2007. október 14.

Kennelünk története 2. rész

Öt év telt el azóta, hogy az első leonberger kutyánk bedöcögött az életünkbe, és végképp megpecsételte azt. Része lett az életünknek egy olyan fajta, melynek nemessége, intelligenciája mellett az elért kiállítási eredmények eltörpülnek.
2010. június 25-én kennelünkben új fejezet kezdődött. Két import kutyánk, Dante és Zafír fedeztetéséből tíz kiskutyánk született, három lány és hét fiú. Megtettük tehát az első lépcsőt azon az úton, hogy valaha majd tenyésztőnek nevezhessük magunkat.
Hosszú és nehéz döntési folyamat eredményeként megszületett az elhatározás: gyarapodik a kennelünk, megtartunk egy kis szukát. Nehezen, nagyon nehezen választottuk ki a három egyforma kislány közül. Mindenesetre megkönnyíti majd az elválást a többi kutyustól az a tudat, hogy egy testvérük velünk marad. Amit nagyon szeretnénk, ha szülei természetét láthatnánk viszont a tulajdonságaiban. Ez számunkra nagyon sokat jelentene, és ez egyben a két szülő dicsérete...

2010. 08. 01.


Kennelünk története 3. rész

Kennelünk történetének megírását négy év kihagyás után folytatom. Sokminden történt a négy év alatt, jó, és sajnos rossz is.
Simba kutyánk (Luca-Guard Akvamarin) az első alomból kennelünkben maradt. Első saját tenyésztésű kutyánk. Emiatt is közel áll a szívünkhöz, de Simba számtalan kiváló tulajdonságával lenyűgözi környezetét is. És a küllembírókat is, hiszen - mi sem természetesebb - szüleihez hasonlóan ő is bizonyított a kiállítások világában. Öt champion cím birtokosa, melyeket Magyarországon és Romániában szerzett.
Időközben Zafír (Skjaergaardens Casino Boomtown) három alomból 18 kiskutyával ajándékozott meg minket. Ő már a boldog időskorát éli nálunk, nagy szeretetben. Anyacárnőként, méltósággal uralja az udvart, azonban ha közöttünk lehet kivirul, ellenállhatatlanul bújik hozzánk: nem lehet nem megsimogatni, szeretgetni!
Simba szintén 18 kiskutyának adott életet. Jelenleg 8 kiskutya népesíti be az elletőt, e sorok írásakor 10 naposak.
Sajnos, végtelen szomorúság is ért minket, két évvel ezelőtt. Imádott Dante kutyánk öt és fél évesen elment, hatalmas űrt hagyva bennünk. Számunkra Ő volt a LEONBERGI, soha nem fogjuk elfelejteni. Róla emlékezve büszkén írom le leglényegesebb eredményeit: Európa-Győztes, Interchampion, Multi Champion címek viselője volt. Eddigi legsikeresebb kiállítási kutyánk, mégsem eredményei, hanem csodálatos természete által lesz örökké felejthetetlen emlékeinkben.
A leonbergi fajta vitathatatlan és felülmúlhatatlan szeretete mellett kennelünk egy Cavalier King Charles Spániel kutyával bővült. Chaplin a hívóneve, törzskönyvi neve: Xero vom Goldenen Mühlbach. Németországból került otthonunkba, tenyésztője Harald Zörlein. A nyugodt leonbergik mellett egy félig-szobakutya nagy kihívást jelentett, de kitűnő döntés volt. Csodálatos a természete: vidáman bohóckodik, ha lehetősége adódik, ugyanakkor megérzi, hogy ha nyugalomra vágyunk, és ilyenkor csendben szunyókál. Kiállításokon is megmérettük Chaplint, eredménnyel. Román champion és magyar fiatal champion cím büszke birtokosa. És még csak 17 hónapos!
A leonbergik és a cavalier kitűnően kiegészítik egymást, meggyőződésem: két nagyon jó természetű kutya fajtát sikerült kiválasztanunk!
 
2014. 09. 30.

Kennelünk története - Utolsó rész

Amikor e sorokat írom, kennelünk története fordulópontjához érkezett. Döntést hoztunk: nem lesz több leonbergi alom a kennelünkben. Hat alomból 42 kiskutyát neveltünk fel.
Két szuka kutyánk ajándékozott meg velük, a drága, kedves Zafír, és a saját tenyésztésű Simba kutyáink.
A hétvégén az utolsó, "F" alom kiskutyái új gazdáikhoz kerültek. Ezzel véget ért számunkra egy hosszú fejezet. Egy feladatunk maradt a két hűséges kutyánkkal: nagyon boldog idős kort biztosítani számukra!
A kutyázással nem szakítunk teljesen. Két kan kutyánk, az éppen három éves (Cavalier King Charles Spániel) Chaplin, és a Dreiburgenland kennelből származó leonbergink, Nobel kapcsán még remélem sok, a kutyázás kapcsán szerzett nagyon jó baráttal tarthatjuk a kapcsolatot, üdvözölhetjük egymást a kiállításokon!

2016. május 15.


Kennelünk története - Utolsó utáni rész

Mérlegelve a hazai - leonbergi fajta körül kialakult - helyzetet, a tenyésztésen túl a kutyakiállítások világának is búcsút mondtunk, így számunkra a "kutyázás" befejeződött.




 

 




Tekintse meg kutyáink eddigi eredményeit.